Éjjel többször is csörgött a telefonom - gondolom születésnapi köszöntések miatt. Kb. 5 körül felébredtem, megint egy kakas kukorékolására és nem tudtam visszaaludni.

Kakas számláló: 2 - határozottan nincs szerencsénk ezekkel a foglalásokkal...

Spanyol nyelvleckét hallgattam, útikönyvet olvastam a látnivalók összeszedése céljából. Miután Kriszti is felébredt, összekészültünk és útra keltünk reggelizni. A lakás bejáratnál vettünk egy karkötőt a ma is ott áruló (és pontosan 8.00-kor a figyelem felkeltése céljából a bambuszhangszer kocogtatására rákezdő) fekete nőtől, a 2 CUC-ról induló árat viszonylag gyorsan sikerült 1 CUC-ra csökkenteni (egész Kubában ennyibe került, vagy kevesebbe). A meglepetés akkor ért minket, amikor a visszajárót is visszakaptuk már, és Kriszti elkezdte felkötni a karkötőt a kezére. Az árus nő ekkor újra elkezdte a mantrát, hogy igazából 2 CUC-ba kerül, és csináljuk vissza, de mindezt olyan hülyének nézős, átverni akarós stílusban, ami mindkettőnk zsebében instant kinyitotta a bicskát. Mikor látta, hogy simán visszaadnánk a karkötőt, és nem tud minket lehúzni, inkább mégis rendben volt az 1 CUC-os ár. 

Genyó húzás számláló: 1 - A lehúzási kísérletek ezen fajtája később többször visszaköszönt szerte Kubában...

Út közben vettünk egy nagyobb fürt banánt (mintegy 0.1 CUC-ért), valamint papaya-t, valami citrust (kiderült, hogy finom, de sokmagvas grapefruit), és még valamit (amiről az derült ki, hogy guava-i állampolgárságú migráncs [bocs]). 

Beálltunk egy pékség előtti sorba is, ahol végre finom kenyérillat csapta meg az orrunkat, erre egy sorban álló nő elkezdett valamit mutogatni nekünk. Én nem nagyon értettem, hogy mit, de eléggé kényelmetlenül éreztem magam a dologtól, így kértem Krisztit, hogy álljunk tovább.

Már kinéztük magunknak reggelire az Archangel Café nevű helyet, az  itt viszont jócskán várni kellett a bejutásra. Addig is lövöldöztem néhány képet Havana Centro "elragadó" környékről. Az előző posztban felsorolt jellemzések sajnos most is igazak, bár az ide vezető úton láttunk egy jópofa épületet, ami abszolút a 60-as évek Amerikájára emlékeztet, már amennyire korhűen mi azt el tudjuk képzelni. Kár, hogy nem volt ilyenből több, sajnos nem volt elég ahhoz, hogy a kezdeti, de már lassacskán csüggedő lelkesedésünket újra visszahozza...

Miután bejutottunk, a személyzet kifejezetten készséges volt, de nem túl összeszedett. Angolul is meg tudtuk értetni magunkat, ami kellemes változás volt, és ha nem is túl gyorsan, de a rendelt étel is megjött. Evőeszközt csak később kaptunk hozzá, és a kihozott kávét is majdnem az ölembe öntötte (de az asztalra jutott). A pincért nem nagyon zavarta, otthagyta simán, nem törődve ezekkel az ósdi hanyatló nyugati konvenciókkal, hogy a vendég az első... (Ez amúgy egész Kubára jellemző, de ekkor még jó humorral álltunk hozzá.)

Kriszti egy amerikai reggelit rendelt, amiben tojás, pirítós, kávé és gyümölcslé volt (3.5 CUC), én Archangel reggelit, amihez az előzőeken felül egy apró pici gyümölcssaláta is járt (5 CUC). Ezt követően rendeltünk még egy amerikai reggelit és egy sonkás bagettet (3.5 ill 2 CUC), majd fizettünk, a számla 7 CUC volt. Végre jóllaktunk, de logikát nem kerestünk a számokban.

Ezt követően megint nyakunkba vettük a várost, minden guidebook szerint kihagyhatatlan, hogy az ember a Hotel Nacional de Cuba kertjében megigyon egy (vagy több) Mojito-t, ebben mi sem kételkedtünk, így ezt a helyet céloztuk meg. A bejáratot elvétve sikerült körbejárni a Malecón felől, ami nem volt kis kör, ellenben a moszatban ázó szökőkutat meg tudtuk csodálni a Tagana-domb lábánál (ezen áll a szálloda), ott, ahova a fenti "páholyon ülő" külföldiek már nem látnak le. A hotel környéke koszos, piszkos volt, bár nem jobban, mint a város többi része, de maga a hotel épülete impozáns, Krisztinek kifejezetten tetszett. A belső terek is szépen karbantartottak voltak.

A hotel kertjében gyakorlatilag csak külföldiek tartózkodnak, és ugyan kicsit fasisztának éreztem magam (bár a szelektív preferencia talán jobb kifejezés erre :)), de őszintén jól esett kicsit a nyaggató kubaiaktól távol maradva, meghitt nyugalomban, békés környezetben gyönyörködni a nyaggató kubaiak országában. Ittunk is 2-2 Mojito-t, ami egy impozáns hotel rendezett kertjéhez képest igazán nem volt drága (5 CUC darabja), de Kubát tekintve kifejezetten drága, általában ennek feléért már jó koktélt lehet kapni. A felszolgálók nem voltak túl modorosak, de a koktél a gyenge alapanyagok ellenére (talán a jó minőségű rumnak hála) életem addigi legjobb Mojito-ja volt.

Azért elgondolkodtunk rajta, hogy milyen lehet az igazi, jó minőségű alapanyagokból készült kubai koktél, milyen lenne, ha nem a tervgazdaság és az embargó hatása lenne itt is tetten érhető.

Költségvetésünk gyors elszállásának elejét véve (maradhattunk volna még, de a körönként 5+5 CUC-ba kerülő koktélok csak az Amerikaiaknak számítanak jutányosnak) a Coppelia fagyizó felé vettük az irányt, a 23. sz. sugárúton gyalogolva. Út közben egy nagyobb tömegen is át kellett vágnunk, akik azért álltak sorban (ha annak nevezhető), hogy bejussanak egy könyvkiállításra. Ez szerintünk baromi menő :)

A fagyizóhoz érve elrettentünk - volna, ha nincs másod-harmadkézből előzetesen információm arról, hogy a külföldieknek külön sora van. Ugyanis a helyiek a tér két oldalán hosszú, tömött sorokban várakoznak arra, hogy a kormányzat által jócskán megtámogatott, így számukra filléres fagylalthoz hozzájussanak. Némi bűntudatot éreztünk, amikor elhaladtunk mellettük, és a tér közepén álló biztonsági őr felé gyalogoltunk. Az őr is megindult felénk, emiatt egy gyors "na most mi lesz?" gondolat suhant át a fejünkön, de csak annyit kérdezett, hogy "CUC o CUP?". Miután választ kapott (CUC), nem a helyiek tömött, zsibongó, árnyékos terasza felé, hanem egy CUC-fizetőknek létrehozott, sátortetős rész felé terelt minket, ahol sorban állás nélkül tudtunk rendelni is. A fagyik (Kriszti: mandula, karamella, Balu: naranja piña*,  mantecado) finomak voltak, de érződött, hogy teljesen mű az összes, egy próbát megértek, de vissza nem mennénk csak azért, hogy újra ott fagyizzunk (még akkor sem, ha éppen Havannában lennénk). Arra, hogy mennyit fizettünk, már nem emlékszem, de sem különösebben drága, sem nagyon olcsó nem volt számunkra.

*: egy korábbi postban már szükség lett volna előkeresni a ñ karaktert, de lusta voltam; most úgy éreztem, jobban teszem, ha mégis előkeresem :P

A fagyizóból kilépve a hazautat sugárutak, főutak mentén terveztem meg. A 23-as sugárút mentén CD- és könyvesboltok, "colonial-style" lakóépületek (tiszta Thököly-út) között indultunk, helyenként a forradalmat dicsőítő falfestményekkel. Megnéztük a helyi Hősök terét (Monumento a José Miguel Gómez), majd a szállásunkhoz közeledve, a kis utcákba érve már ismerős jelenetekbe botlottunk: az utcán öszegyűlt tömeg közepén dominózó emberek, a járda szélén, egy utütt-kopott, de színes falon egykedvűen szivarozó helyi fickó.

Mikor hazaértünk, a lakás nem volt nyitva, de a háziak egy ismerőse is felbukkant, majd felkutatta őket (mi addig a bicskámmal szeletelt gyümölcskészletünket kóstolgattuk a szomszédos üres telek félig lebontott falára ülve). Fáradtak voltunk a sok gyaloglástól, lezuhanyoztunk és elaludtunk, majd valamivel 8 előtt felriadtunk: ha holnap Viñalesbe akarunk menni, akkor nem árt, ha szállást kerítünk magunknak.

Az elmúlt nap során azt észre vettük, hogy a háziasszonyunk, Yanet férje kiváló kiejtéssel, és egészen jól beszél angolul. Ennek ellenére, amikor a holnapi szállásunk kapcsán Yanet előhozakodott azzal, hogy 10 CUC-ot kér tőlünk biztosítékként, hogy biztosan ott alszunk a leszervezett idegen házában (?!), eléggé értetlenül álltunk a dolog előtt, és a férj baromira cseszett megszólalni, tolmácsolni. Később arra jutottunk, hogy valószínűleg a 10 CUC az ő jutaléka lett volna azért, hogy oda közvetít minket, és lejött volna a helyben fizetendő összegből, ezért a genyó számlálót nem növeltük emiatt, viszont a férj viselkedése - aki cseszett segíteni, amikor tudott volna - kifejezetten csalódást keltő volt.

Genyó számláló: 2 - ezzel sajnos máshol is találkoztunk, és szöges ellentétben áll azzal, amit a kubaiakról, az ő segítőkészségükről írnak, terjesztenek, így ez nálunk megért egy újabb genyó-pontot.

 A számlálók mai állása:

Kakas: 2

Genyó: 2

Tanulság: Ha nem tudsz spanyolul, akkor nagyon sokszor hülyének néznek, és megpróbálnak átverni. Ha kicsit is a sarkadra állsz, nem fog nekik menni.