Finoman szólva nem szoktuk elsietni az előkészületeket. Hetekkel előre próbáltuk úgy ütemezni a teendőket és az energiánkat, hogy ne utolsó este pakoljunk be, és tudjunk rendesen pihenni. No, ez most legalább részben sikerült. Részben, ugyanis én már utolsó nap délelőtt (!) összeírtam a pakolós listát (na jó, leszűkítettem egy korábbi alapos listámat a legszükségesebb dolgokra) kora délutánra (!) be voltam pakolva, ellenben Kriszti... nos, ő rekord idő alatt (2,5 óra) pakolt össze, köszönhetően annak, hogy napok óta gondolkozott a szükséges felszerelésen. Viszont kb. este 8 körül állt neki, nagyrészt a munkájának köszönhetően.
A cuccaink mennyiségét illetően igen átgondoltan pakoltunk, ami persze nem egyszerű olyankor, ha az ember az egyenlítő környékére megy, de az egyes mikroklímák miatt igencsak lehül a levegő, ha éppen lement a nap, vagy az utazó ment fel néhány ezer métert függőlegesen. Kriszti a (javarészt üresen hagyott) nagy gurulós bőrönd-hátizsák feladós poggyász mellett egy szintén Decathlonos 30 literes hátizsákba pakolt, én pedig egy 40 literes Decathlon hátizsákot töltöttem teli-keményre úgy, hogy a csomagjaim alatt két könnyű hálózsák és két utazós törülködő volt bekészítve rosszabb időkre. Előbbit egyszer, utóbbit egyszer sem használtuk, igazából mellőzhető lett volna mind. Ennek fejében rakterem nem sok maradt, a meleg ruhákat így kénytelen voltam jelentős mértékben magamon szállítani, ehhez legalább nem jött rosszul a korai indulás és a hónaphoz képest kifejezetten csípős hőmérséklet.
Este 11 körül aludtunk el, Adél persze már ekkor nagyon hiányzott. Az ébresztőt hajnali 2:30-ra húztuk fel, hiszen a taxi 3:00-ra volt ütemezve. A korai ébredés és a kissé gyorsított pakolás ellenére viszont nem felejtettünk otthon sok cuccot, egyedül az autós szivargyújtós USB-ajlzatot felejtettem el bepakolni (a műszaki cuccok javarészt az én hatásköröm szokott lenni). A korai felszállás miatt a Mastercard lounge nyújtotta kényemelről le kellett mondanunk, úgyhogy a reptéren a fizetős lounge-ba ültünk be. Nem olcsó mulatság, de végül nem bizonyult rossz döntésnek, figyelembe véve a repülőúton felszolgált kaja mennyiségét és ütemezését.
Jóllakottan szálltunk a gépre, némi alkohollal megtámogatva, szigorúan az elkerülni kívánt, illetve a kora reggeli ébredés okozta tényleges gyomorpanaszok elkerülése és gyógyítása végett. A párizsi átszállás alkalmával beszereztük az otthon hagyott autós töltő pótlását, majd - miután megbizonyosodtunk róla, hogy a bőrőndünk továbbításához a mi közreműködésünk már nem szükséges - felszálltunk a Limába tartó járatra, és kényelembe (na hogyne) helyeztük magunkat egy igen szimpatikus bácsi mellett. Útitársunkról csak néhány szimpatikus vonást tudtunk meg, például, hogy az audio-vizuális szórakoztatóeszközt nem képes saját maga kezelni, kicsit értetlen, ha segíteni akarunk neki, csak spanyolul beszél, a légitársaság által adott takaróba fújja az orrát, kissé szaglik, illetve ezt az illatorgiát egy közepesen undorító pacsuli bőséges alkalmazásával kívánja kendőzni. Egy szó, mint száz, jól indult a 12 órás repülőút.
A szárazföldet Bretagne irányában hagytuk el, egy darabig gyönyörködtünk a sekély tengerpartban, majd a teger hullámaiban, végül átadtuk magunkat az agysorvasztásnak (válogatott filmek), és az első adag kaja után így kezdtünk rövidebb-hosszabb szunyókálásba. Ezen tevékenységet nagyjából Dél-Amerika partjainál szakítottuk meg újra nézelődéssel, az esőerdő vizslatásával. Még órákig utaztunk lenyűgöző méretű felhőkolosszusok között, melyek jóval a 10 kilométeres repülési magasság felett végződtek, de az esőfelhők magasságában kezdődtek, és néhol esett is belőlük az eső. Ezen felhők elhagyásakor nap a szerencsés állásának és a repülési irányunknak köszönhetően a élénk színű szivárványok rajzolódtak ki a hajtóművünk alatt és tűntek el sűrű egymásutánjukban.
(Az eredeti hatást sajnos nem adja vissza, köszönhetően a meglehetősen koszos repülőablaknak. Amúgy az a "kis" szivárvány önmagában kb. akkora volt, mint egy itthon hatalmas méretűnek tekinthető zivatarfelhő...)
A gyönyörködés közepette konstatáltam, hogy milyen hatalmas az esőerdő, és eddig egyetlen erdőtüzet, irtást nem láttam benne. Ezen öröm sajnos nem maradt meg, előbb (valószínűleg) az Amazonas mellékfolyóinak végtelen kunkorulatai tűntek fel, majd - ahogy az Andok felé közeledtünk és haladtunk egyre mélyebben az esőerdőben - megpillantottuk az erdőégetéseket jelző első füstöket, végül pedig (még 10 kilométer magasságból is láthatóan óriási) erdőirtásokat, közepükön széles, hosszú földutakkal. Eközben a gép alatt már összefüggő fátyolfelhő terjengett a sűrűbb fajtából, amely vélhetően füstből állt. Kissé megdöbbentő és nagyon szomorú látvány volt.
(A koszos repülőablakon keresztük lőtt képen sajnos nem látszik jól, a sötét részek az erdők, a világos pedig az irtások.)
Néhány turbulencia miatti kitérő után átrepültünk az Andok vonulatain, ahol javarészt kopár csúcsokat láttunk csak. Lima fölött az itthon is ismerős, összefüggő borongós fellegek fogadtak minket, amelyen kissé stresszes volt keresztül ereszkedni. Szerencsére a reptértől nem messze, 1-200 méteres magasság környékén kijutottunk a felhőkből, és békésen úsztuk meg a landolást. A repülőtéren már csak egyetlen kellemetlen meglepetéssel szembesültünk: elfelejtettük a bankkártya-limiteinket módosítani, így a kocsibérlésnél decline válasz érkezett a banktól. Szerencsére az alkalmazott saját hotspotján módosítani tudtuk a limitet, és ez az akadály is elhárult: nekivághattunk a kalandoknak Toyota Yarisunkkal. Műszaki paramétereit tekintve fekete, automata váltós, bivalyerős, közel 72 lóerős motorral szerelték fel, és a gyors keresztségben a Juan (ejtsd: Huán) nevet kapta Krisztitől.
Apropó kocsibérlés: megegyeztünk, hogy előre foglalunk autót, nehogy érkezésünkkor derüljön ki, hogy éppen nincs elérhető kocsi. Aztán persze nem sikerült (elfelejtettük). Érkezéskor nem bánkódtunk rajta nagyon, mert a helyszínen a Herz (általában a nagyok közül ez volt a legolcsóbb) ajánlatánál 100 dollárral olcsóbb volt a helyi cég, és még ebből is sikerült további kb. 50 dollárt lealkudni... Azt hiszem, a jövőben is ezt a megközelítést fogjuk alkalmazni.
Bár nagyon szerettünk volna kimozdulni Limában este, a hotelünkhöz érve (kb. este 8 tájékában) hullafáradtak voltunk mindketten, ezért könnyű szívvel az alvás mellett döntüttünk: a Best Western gondozásában levő Libre Hotelben hajtottuk álomra fejünket.
